Szenkóbá blogja

Na nem kell megijedni, utolsó a freeblogon. Történt ugyanis, hogy felfedeztem a blogspot.com által felkínált lehetőséget és az jobban tetszett, ezért "átköltöztem" oda. Mától kezdve friss bejegyzéseket ott találhattok.

Ha pedig veszitek a fáradtságot és megnézitek az új blogot, rájösztök miért váltottam.

Tegnap egy kommentben egy régi és nagyon kedves ismerősöm érdeklődik arról, hogy mi van a gyerkőcökkel. Íme röviden...

DÁVID: Július 15-én tölti a 3 évet. Még nem óvodás. Nem mintha nem adtuk volna be, de nem volt hely az oviban. Pedig időben jelentkeztünk. Tudni kell róla, hogy most éli a dackorszakát. Ha rászólok vagy valamiért megszidom, rögtön rámripakodik azzal, hogy "Apa, ne mondj iyent!" vagy "Apa, menjél vissza dolgozni!". Amúgy meg áldott jó kölyök is tud lenni, sokszor nem is értem, hogy az a két én, amit időnként külön-külön megmutat, hogy is fér meg egymás mellett. Imádja kisebbik testvérét, Benszukát, ahogy ő mondja. Bármilyen fáradt vagy álmos is legyen, Bencéhez mondig van türelme. Első pillanattól kezdve imádta, most sincs ez másképpen.

Ja, és még egy fontos infó: mint az a mellékelt képről is kiderül, a kolozsvári CFR focicsapat megszállott szurkolója. Apja fia...

BENCE: Június 22-én tölti az 1 évet. Még ő sem óvodás :). De mivel ő alig volt féléves, mikor beirattuk, időben fog oviba menni. Lassan ő is belép a dackorszakba. Néha nagyon mérgesen tud válaszolni vagy nemtetszését kifejezni. Előszeretettel megy, habár járni még nem tud (ezt az anya és apa háta bánja a legjobban). De már 2-3 lépést tesz egyedül is. Ennivaló kölyök. Mondja, hogy mámá, tátá, táj-táj és furamód minap megtanulta azt is mondani, hogy nem. A bátyóka imádja őt, de ő is odavan Dávidért. Már a nevén is szólítja, azt mondja neki, hogy DÁ. Ezt nagyon nyomatékosan teszi. Van egy rossz szokása is: anya nélkül megáll az élet és elkezdődik egy nagyon keserves és véget nem érő zokogás. Ember legyen a talpán, aki ilyenkor lelket tud verni bele. Persze nem az anyjáról beszélek, neki ez egy-kettőre sikerül.

Bence még nem CFR szurkoló, de már dolgozunk rajta... :).

Na röviden ezek lennének a gyerkőcök. Persze még rengeteget lehetne írni róluk, nagyon édesek és kitöltik az életünket. Sokszor túl kitöltik, de ez így van rendjén. Legkedvencebb főnökömnek azért igaza van. Ő mondta, hogy két gyermek nem annyi, mint kétszer egy gyermek.  

Olyan, mint egy vissztaérő rémálom. Minden nap kiderül valami. Mikor csenget a telefonom és látom, hogy valamelyik építő, kivitelező, már a hideg is ráz. Vagy fizetni kell, vagy pedig valami nincs rendben. Sokszor még  családi életre is kihat. Türelmetlenebb az ember a gyerekeivel, nem találja otthon a helyét, könnyebben összeveszik a feleségével stb. És mindemellett rengeteg időt tölt el az épülő háznál, sokszor többet, mint a munkahelyén és a családjával együttvéve. Mérgelődik, problémákat igyekszik megoldani, méreteket vesz le, tárgyal, vitatkozik, estenként veszekszik vagy éppen csak gyönyörködik a "nagy műben".
Egyszóval, akinek netalán unalmas percei vannak, az fogjon neki építeni. Garantáltan nem fog unatkozni.

Az idei szezon egyik legjobb és legszebb meccsét játszotta a hétvégén a CFR. Hazai pályán fogadta az aradi UTA-t és egy-kettőre térdre is kényszerítették a vendégeket. A 26. percben már 3-0 volt a tabella állása, miután Anca, Panin és Semedo is az aradiak hálójába talált. A második félidőben visszafogta magát a CFR, mintha a Vaslui elleni meccsen gondolkodtak volna már a fiúk, de még így is sikerült kétszer megzörrenteni a vendégek hálóját. Gólszerzők Semedo és Surdu. CFR-UTA 5-0.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy hosszú idők óta az első olyan meccsünk, ahol mindhárom csatárunk gólt szerez. Az utóbbi időben ugyanis az oly jól védekező hátvédeink voltak a legjobb csatárok (Panin, Souza).

Egyszóval, 5 pontra vagyunk a Rapidtól és 8 pontra a Steauától. Kolozsváron fújdogálni kezd a Champions League szele. Remélem, hogy ez a szél erősödni kezd, és nem hal el az utolsó fordulók valamelyikében. Hajrá CFR, mi veletek vagyunk!

... immár 8. hónapja. Pedig azt mondták mikor nekikezdtem, hogy max. 4-5 hónap. Ezért is döntöttünk többek között a könnyűfémvázas mellett. Na de nem lett se 4, de még 5 hónap se. És 8 sem lesz, hiszen még mindig nincs kész. De viszont az egész történetbe van egy jó dolog: bármelyik haverom hasonló kalandba vág bele, tudok vigyázni arra, hogy ugyanazokat a buktatókat ne kövesse el. Magyarán ingyen adom a saját káromon szerzett tapasztalataim bármelyik havernak. Megéri... (mindenkinek).

Na de hogy ne csak panaszkodjak, a tegnap megjöttek az ablakok és a bejárati ajtó. Hosszas gyötrődés és viták után úgy döntöttünk, hogy rétegelt fenyőfa nyílászárókat rendelünk. Kicsit izgulva vártam, habár tudtam, hogy a Fenestella 68 milyen minőséget produkál. Na de ha az ember magának rendel, mégis izgul egy kicsit. Tegnap délelőtt megérkeztek az illyefalvi fiúk, hoztás az ablakokat. Isteniek, igazi remekművek! Teljesen megdobták a házat. És az a profizmus, amivel a helyükre kerültek... Ritkán látni ilyent. Öt ember érkezett az ablakokkal, kb. 11 körül értek a házhoz. 5 óra alatt beszereltek 22 ablakot (ebből 3 ablak óriási) és egy bejárati ajtót. Mindezt öt ember. De tudta is mindenik, hogy mi a dolga: kettő szerelte és rögzítette, egy nyomta be a habot, egy szerelte a kilincseket és az ötödik pedig állította be a sarkokat. Jóérzés töltött el, hogy nálunk is látni profizmust...  És még szebbé és kellemesebbé tette a történetet az, hogy közben hallani lehetett a jóízű székely humort.

Mindenkinek melegen tudom ajánlani a Fenestellát.

Tegnap a haverokkal meccset néztünk. Ledöbbentő látványban volt részünk. Az angol foci újra a csúcson van. 
Szabályszerűen szétszedte, megette a Manchester a Rómát. Jóformán még fel sem ébredtek az olasz játékosok és az angolok máris 3 gólos előnyt szereztek. 9 kapúra lövésből 7 be is talált a hálóba. Elképesztő teljesítmény!

Na és akkor még azt sem szabad elfelejteni, hogy ez nem valamelyik afrikai ország regionális bajnokságának az első és utolsó helyezettje között lejátszott mérkőzés volt, de nem is a román 3. liga két csapata közötti mérközés, hanem a Champions League negyeddöntőjének egyik mérközése. Ilyenkor pedig mindig elgondolkodok azon, hogy tulajdonképpen mit is akarnak a román csapatok a CL-ben? Mert hogy még egy darabig "labdába nem rúgnak", az biztos.

Hosszú hallgatás után visszatértem a bloggolók világába. Hogy minek köszönhető ez a hosszú távollét? Jó kérdés, a választ igazán én sem tudom. Persze kifogásokat sorolhatnék, olyanokat mint például két gyermek mellett nem ér rá az ember, meg ez a felgyorsult 21. század nem teszi lehetővé, meg hogy minden percem a melóban töltöm és ha ne ott akkor éppen az újonnan épülő házunknál és a sort még folytathatnaám. De mindezek nem igazak. Vannak pillanatok, időszakok, mikor nem érzek késztetést arra, hogy írjak. Most pedig megint van "ihlet". Ígyhát írok is. Remélem kitart az ihlet, lesz sok új olvasnivaló.

Telik az idő... Nem olyan rég volt, mikor izgulva vártam kisfiam születését. Ma már egy hetes a kismanó. Nagyon jó gyerek. Eszik és alszik, alszik és eszik. Csak néha hallani a száját, például ha elvégezte a "dolgát" :) és kéri a tiszta pellust. Még nem ismerjük a "fehér éjszakát".

Gyönyörű baba...

Hétfőn hazavittem a feleségem és Bence kisfiam. Kíváncsian figyeltük, hogy mi lesz Dávid fiúnk első reakciója. A történet attól izgalmas, hogy Dávid még nincs kétéves sem.
Hát mit mondjak... Meglepődtem, de erősen. Azt a szeretetet, kedvességet és figyelmet amit Dávid a testvére iránt tanusított... Le sem lehet szavakban írni, látni kellett volna. Szenzációs volt. És én, aki azt hittem, hogy féltékeny lesz...

Büszke vagyok Dávid fiamra...

Újra itt...
Igen, megszaporodtunk...
Június 22-én, csütörtökön délután 14.45-kor egy újabb családtag érkezett közénk. Nagy esemény, megszületett második kisfiam, Bence.
Paraméterei: 2,900 kg, 51 cm, fekete hajú.
Isten hozta családunkba!

Kolozsvári CFR - Sportul Studenţesc 0-0

Nahát ez sem jött össze! Mármint a győzelem. Ha nem tévedek, sorozatban a harmadik itthoni döntetlent játssza a CFR. Pedig a csapat megfogadta, hogy a tavaszi idényben nem fognak tévedni, csalódást okozni. Ennek ellenére újra két pontot veszítettünk hazai pályán. Ráadásul pont most, mikor óriási lehetőség mutatkozott arra, hogy beérjük az előttünk lévő négy csapatot, hiszen a Temesvári Polit leszámítva egyikük sem győzött, sőt mi több, a Dinamó ki is kapott hazai pályán (0-3 az Otelul ellen, ennek nagyon örültem, nem szeretem a Dinamót, sőt, mit titkolózzak, egyenesen utálom).

Na de kezdjük a legelején...

A hagyományokhoz hűen meccs előtt gyülekező "a szórakozóhelyen", itt megbeszéljük az utolsó simításokat, mit, hogyan és mikor teszünk a meccs alatt (egyszóval kemény munka is folyik itt, nemcsak szórakozás). Na persze torokerősítőként és a hideg ellen még játszik egy-két voci néhány sör kíséretében. Persze mindez a normalitás határain belül, hisz még 90 percet ki kell bírni (aki nem tudná, ennyi egy focimeccs hivatalos időtartama, 2x45 perc, plusz esetleges hosszabbítások). A szombati nap különösen jól kezdődött, köszönhetően a galeri-főnököknek minden nagyon jól meg volt szervezve. A meccs kezdete előtt egy órával felvonultunk a stadionhoz, de nem is akárhogy, hanem CEFI (ő a GaleriA bábja, tiszta új, a tavaszi idénytől létezik) vezetésével és rendőri kísérettel. A 250-300 m-es séta alatt a csapat csendesen vonult fel a stadionhoz. Mindenki minket bámult, ilyent Kolozsváron még nem igazán láttak. Mikor elfoglaltuk a helyeinket a lelátón és a kedvenceink is megjelentek a pályán melegíteni, akkor előkerült a több tíz zászló, az énekek, a dobok. Ahhoz képest, hogy kevesen voltunk (mintegy 80 személy), mások elmondása szerint sikerült megálltnunk a helyünk. Egy nagy bánatunk volt csupán, hogy a győztes gól(ok) elmarad(nak). Na meg a hideg, meccs végére sikerült teljesen szétfagyni.

Még a mérkőzés kezdete előtt CEFI bevonult a pályára és köszöntötte a nézőket. Bábunkat nagy taps és éljenzés fogadta. Jó ötletnek bizonyult. Ugyancsak CEFI-nek jutott az a megtisztelő feladat is, hogy bevezesse a két csapatot. Tudtommal ilyen a román bajnokságban nem volt, legalábbis emlékezetem szerint.

Aztán elkezdődött a játék. Az első fél órában még bizakodóan néztük a mérkőzést, kedvenceink jó játékot játszottak, támadtak és helyzeteik is voltak. De ahogy telt az idő, egyre inkább sterilebbé vált a játék. Mondhatni a mérkőzés a félpályán játszódott. Az utolsó húsz percet pedig két dolog jellemezte: az ellenfél mindent kitalált, csakhogy az időt húzza, a CFR játékát pedig egyre inkább a hosszú és magas labdák, valamint a kapkodás jellemezte. Kezdtük elveszíteni a reményt. Személy szerint már csak azért imádkoztam, hogy hátha egy 11-es megmemt az újabb kudarctól. De imám nem került meghallgatásra, végeredmény egy újabb 0-0. Ennek ellenére megtapsoltuk a csapatot, biztattuk őket, mikor leszálltak a pályáról. Ez már csak így szokás mifelénk, nem akarunk beállni a bukaresti és általában a déli csapatok szúrkolói közé, akik a csapat esetleges botlása után az edző és a vezetőség azonnali menesztését követelik. Nem, a CFR akárhogy is játsszon, a kedvencünk marad. Kitartunk mellettük jóban-rosszban, együtt szomorkodunk és ünnepelünk a csapattal. Egyszóval: SZERETJÜK A CSAPATUNKAT. HAJRÁ CFR!!! HAJRÁ FIÚK!!!

Hétvégén Petrozsényban játszunk a Jiul ellen. Őszintén remélem, meglesz a 3 pont...

(cím nélkül)

Az utóbbi napok igencsak mozgalmasak voltak. Tanúi lehettünk magyargyalázásnak, virtuális magyarverésnek, magyarölésnek a cybertérben, a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás lábbal tiprásának (lásd az Európai Idő lap ellen elkövetett törvénytelenségeket), tettlegességnek a parlament felsőházában (egy PD-s miniszter és egy PNL szenátor estek egymásnak), röhögőgörcsnek az alsóházban (Gheorghe Funar törvénytervezetei okozták az ülést vezető Miron Mitrea röhögőgörcsét), egy Rapid győzelemnek (2-0 a Hamburger SV ellen), egy Steaua döntetlennek (0-0 a Betis Sevillaval), Laura Stoica és kedvese halálának. És mindez alig három nap leforgása alatt. Egyszóval a társadalom minden területén történt valami fontos, valami megrázó. Mondhatni, megint egy mozgalmas hetet zárunk. És még nincs vége. Hétvégén ugyanis útjára indul a romániai foci élvonal tavaszi fordulója is, ami számomra nagy örömöt jelent. 

Holnap a kolozsvári CFR is pályára lép, mégpedig itthon. Ellenfél a Sportul Studentesc, Bukarestből. Mindez pedig nem jelent egyebet, mint azt, hogy holnap kivonulunk a haverokkal a gruiai pokolba, hogy szurkolhassunk kedvenceinknek. Ez számomra mindig egy ünnep. Szinte már rituálisan készülgetek egy-egy itthoni mérkőzés előtt az eseményekre. Kedvesem szokta mondogatni, hogy onnan tudja, hogy a CFR mikor játszik itthon, hogy én már azelőtt pár nappal elkezdem a szurkoló-dalokat énekelni, keresem a meggyvörös pólómat, esélyeket latolgatok, pontokat és gólarányokat számolgatok. Magyarán észre sem veszem, de folyamatosan készülök a meccsre. Biztos így van, amit szeretek, azt általában nagy erőbevetéssel és maximális odaadással csinálom. Így van ez a CFR drukkerség is. Egyfajta hobby lett számomra, sőt, lehet annál több is már. Jól érzem magam a stadionba, egyrészt haverok között vagyok, másrészt a nagy izgalomban és eufóriában teljesen ki tudok kapcsolódni, legalább egy pár órára el tudom felejteni a mindennapi gondokat és végre tehetem azt, amit annyira imádok: csak a pillanatnak élni. Na és persze nem elhanyagólható a meccs utáni nagy sörözés. Ezt úgy kell elgondolni, mint egy szakmai fórumot. Összegyűlünk egy páran és kielemezzük a meccset, persze egy pár sör kíséretében. Ha győztek a fiúk, akkor dícsérjük őket és örömünkben iszunk, ha éppen kikaptak vagy döntetlent játszottak, akkor meg bánatunkban sörözünk.

És ha már a fociról beszéltem, el kell azt is mondjam, hogy Dávid fiamban (március 15-én lesz 1 éves és 8 hónapos) is bújkál a foci ördöge, a múltkor egy tévében közvetített meccs közben felkiáltott: GÓÓÓÓL. Na persze nem volt az, de mint később rájöttem, számára minden labdajáték neve góóóól. Kezdetnek viszont nem rossz, ha megtanulta a szót, akkor érdekli is a dolog.

Befejezésként csak annyit, hogy HAJRÁ CFR!!! A mérkőzésről talán holnap...

Ülök, olvasok és nem értem mi történik!

A tegnapi napilapok, román és magyar egyaránt, szinte mindenike hozta a hírt, miszerint a Románia és az Amerikai Egyesült Államok (USA) között léterjött katonai megállapodás értelmében a Romániába telepített amerikai katonai bázisokról bármikor lehet támadást indítani, anélkül, hogy erről az amerikai fél előzetesen a román fél beleegyezését kérné. Sőt mi több, még értesíteni sem köteles szándékáról a román partnert. A hírt megerősítette egy külügyminisztériumi vezető is. A román fél a katonai egyezmény aláírásakor abban bízott, hogy a román-amerikai kapcsolatok ma már annyira megbízhatóak és érettek, hogy nem szükséges egyezményben rögzíteni a feltételeket, az amerikai-román katonai kapcsolatok a "gentleman agreement" sémát követik majd. Magyarán a román fél azt feltételezi, hogy az amerikaiak, mindeféle egyezményes kötelességük ellenére konzultálni fognak a román féllel.

Hát mit mondjak, megáll az eszem. Miközben a román politikum és közvélemény retteg a magyar egyetem, a kisebbségi törvénytervezet és a székely autonómia kapcsán, addig minden további nélkül lehetővé teszi az amerikaiak számára azt, hogy Románia területéről katonai támadásokat indíthasson. Ennyire naiv vagy ennyire vak a román politikum? Rettegnek egy nem létező veszélytől, féltik a román állam területi egységét, mindenre képesek, hogy a jogos magyar kezdeményezéseket megtorpedózzák, ellehetetlenítsék, de ugyanakkor mindenféle formális kötelezettségvállalás nélkül lehetővé teszik a "világseriff" pozícióban magát feltüntető Bush számára, hogy katonai támadásokat indíthasson Románia területéről. Mi ez barátaim, ha nem az annyira féltett szuverenitás részleges feladása? Az utóbbi évek történelmét tekintve pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy Bush levelet ír Băsescunak, hogy haver, ezek az irániák nem férnek a bőrükben, egyfolytában az atommal kísérleteznek, mi meg itt a Washington DC-ben úgy döntöttünk, hogy figyelmeztetésként küldünk tőletek egy pár rakétát, na meg egy pár nehézbombázót. Ugye haver semmi, gond, indulhat az akció? Döntéshozó pozcióban lévő politikai elitünk nagyon rövidtávú memórával rendelkezik, ugyanis gyorsan elfelejtették, hogy az USA úgy indított támadást Irak ellen, hogy sem a NATO, sem az ENSZ nem adta beleegyezését, sőt az európai nagyhatalmak egy része sem értett egyet a háborúval (Németország, Franciaország). Ezekután el tudjátok képzelni azt, hogy majd Románia beleegyezéséért fog esedezni Bús Gyuri (értsd George W. Bush)? Szerintem röhejes.

Aztán meg görgessük tovább a történések fonalát. Mi lesz akkor, ha az amcsik tényleg támadást indítanak román területről, ne adj isten valamelyik arab ország ellen? (Irán nyakán amúgy is szorul a hurok).  Hát egy biztos forgatókönyvem van: ha eddig nem voltunk kimondottan terrortámadások potenciális célpontja, akkor ezt követően leszünk. Ha eddig többé-kevésbé biztonságba érezhettük magunkat, miközben a new-yorki, washingtoni, madridi vagy londoni terrortámadások szörnyűséges, elrémisztő tévéfelvételeit és képeit nézegettük, akkor egy esetleges támadást követően már nem hiszem, hogy ennyire nyugodtan fogunk ülni és végezni mindennapi teendőinket. Közvetlenül érintettek leszünk a kérdésben és számolnunk kell az iszlám fundamentalisták által vívott arctalan háború következményeivel.

Következéképpen elmondható: székely autonómia helyett amerikai "katonai autonómia", magyar egyetem helyett pedig terrortámadástól való rettegés. Vajon melyik rejt magában nagyobb veszélyt Románia számára? A választ rátok bízom...

Nemzeti ünnep és magyargyalázás!

Sokatokban biztos megfogalmazódik az a kérdés, hogy na jó-jó, de ez a két dolog hogy fér össze, hisz köszönő viszonyban sincs egymással. Csak egy kis türelem, mindjárt kiderül. Történt, hogy ma du. egy jó barátommal, mesteris kollégámmal csetteltem. Váltottunk néhány szót az éppen lejárt szesszióról, a vizsgákról, az előttünk álló félévről, mikor egyszer csak minden előzetes beharangozás nékül kapok egy internetes honlapcímet. Nagy érdeklődéssel nyitom meg, fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Az érdeklődést viszont nagyon rövid időn belül az elkeseredés és a düh egy különös amalgáma váltotta fel. Az átküldött link egy országos román nyelvű napilap, az ADEVARUL honlapja.

Az utóbbi napokban már megszokhattuk, hogy a román és magyar nyelvű lapok egyaránt sokat foglalkoznak a Székelyudvarhelyre meghirdetett székely nagygyűlés témájával. Sokan, sokfélét és sokféleképpen írtak erről a készülő eseményről. Az ADEVARUL Online sem tesz másként, foyamatosan ír a sorra kerülő eseményről. Ezzel mindezidáig semmi gond nincs. A probléma akkor kezdődik, amikor a napilap egy teljesen moderálatlan vélemény-nyilvánítási folyamatnak nyit utat és lehetőséget. És a névtelenség és álnév intézményeit kihasználva akadnak bőven olyanok, akik úgy érzik, hogy a kérdéshez hozzá kell szólniuk.

A dictatorul (diktátor) álnév mögé megbújt hős hazafi a magyarokban megfogalmazódott autonómia-igény kezelését úgy oldaná meg, hogy egy géppuskákkal felfegyverzett román zászlóaljat küldene a Székelyföldre, így akár tíz perc alatt véget lehetne venni a problémának. Egy Doru nickre hallgató úriember szerint a románoknak trikolórral és meztelen mellkassal kell bevonulni Székelyudvarhelyre, így kell történelemre és hazafiságra tanítani a magyarokat. Helyzetünket nagyon érdekes hasonlattal írja le: amiért a konyhában sok csótány él, az még nem azt jelenti, hogy a konyha a csótányoké. És el is rendeli az azonnali és teljes csótányírtást. Gigi Becali néven bejelentkezett "barátunk" is csupa jót akar nekünk: nem sokat habozik, örül a pillanatnak, hogy végre lemészárolhatnak bennünket. Ugyanakkor arról biztosít, hogy az autonómia helyett a halál várakozik ránk. Egy mara néven futó valaki arról tart kiselőadást, hogy egyszer s mindenkorra meg kellene értenünk, hogy aki Romániában él, az román. "Jóindulatú", "megértő" és "nagyon okos" barátaink még számos dologra megtanítanak: például, hogy a székely nem magyar, hogy a székelyföldi románokat a kommunizmus alatt elmagyarosították, hogy a magyarok tulajdonképpen mongolok. Rengeteg okos és számomra új információt tartalmaznak a hozzászóló román testvérek sorai. És természetesen minden komolyan alá van támasztva történelmi érvekkel.

A történet azonban nem lenne teljes, ha nem mondanék el még két dolgot. Egyik dolog az, hogy azért van néhany emberke, aki kiáll a magyarok mellett (nickneveik: Laca, Bogdan Ion, bogdanel). Őket is érdemes elolvasni. Talán Laca a legeredetibb, ő csak magyarul hajlandó kommunikálni. A másik dolog pedig az, hogy miután elolvastam a 32 hozzászólást, elgondolkodtam, hogy ez még a vélemény-nyilvánítás határán belül van vagy már régen túllépi azt. Könnyű volt döntenem, ennek már semmi köze nincs a vélemény-nyilvánításhoz, sokkal inkább a gyalázás, felbújtás jogi kategóriákkal lehet definiálni. És miután ezt eldöntöttem, jeleztem a történteket a megfelelő helyen. A történet vége pedig: az Országos Diszkriminációellens Tanácshoz feljelentést tettünk le. Kíváncsian várom a Tanács döntését. Addig is, aki esetleg saját szemével győződne meg arról, hogy a 21. század demokratikus Romániájában egy országos napilap honlapján miként lehet egy szinte másfélmilliós kisebbség jogos igényeiről beszélni, annak ajánlom figyelmébe a honlapot (gyenge idegzetűek és szívbetegek számára nem ajánlott): http://www.adevarulonline.ro/index.jsp?section_title=Politic&article_title=175890

 

Választások Magyarországon

Budapesten jártam a minap. Életem legrövidebb budapesti tartózkodása volt, mindössze két és fél órát töltöttem a fővárosban. Ez az idő viszont tökéletesen elég volt ahhoz, hogy megállapíthassam: a visszaszámlálás elkezdődött. Hogy milyen visszaszámlálás? Hát a választási visszaszámlááás, kedves barátom. Magyarországon teljes gőzzel beindult a választási kampány.

Budapest utcáit róva úton-útfélén választási plakátokba ütközöl. Óriásplakátok rengetege vesz körül. Ismerős és kevésbé ismerős arcok tekintenek rád. Az egyik plakátról egy beesett arcú hölgy néz rád nagy, szomorú szemeivel és arról próbál meggyőzni, hogy négy évvel ezelőtt az emberek jobban éltek Magyarországon. Nem nehéz kitalálni, hogy a FIDESZ plakátjáról van szó. Az MSZP plakátjain a négy évi megvalósításokról kaphatsz tájékoztatást (például, hogy hány km autópálya épült). Na meg arról, hogy a FIDESZ-nek nincs igaza, tulajdonképpen sokkal jobb most Magyarországon, mint négy éve volt. Az SZDSZ is kampányol, plakátjaikról Kovács Pisti tekint le ránk. Az SZDSZ kampányának központi alakjáról, Kovács Pistiről tudni kell, hogy ötéves, nem fizet adót, nem jár munkába autóval, nem fizet tb-járulékot, senki nem ígért neki 15. havi csokiadagot és ami talán a legfontosabb, nem szavaz. Kovács Pisti is, a két nagy vezér (Orbán és "Balegyenes" Gyurcsány) pédáját követve, évértékelő beszédet tartott, amiből megtudhattuk, hogy a tavalyi év elég jó volt, hogy jövőre iskolába megy és szeretne egy biciklit. Az SZDSZ plakátjain Kovács Pisti mellett egy kérdés is olvasható, melynek lényege az, hogy Kovács Pistivek ki törődik. Ugyancsak az SZDSZ plakátjairól tudhatjuk meg azt is, hogy mindkét nagy párt félretájékoztatja a választásra jogosul állampolgárokat. Az MDF sem marad ki a sorból, a Normális Magyarországért feliratú plakátokról ismerős arcok tekintenek ránk. Szóval a kampány zajlik. Ember a talpán, aki ebben a félelmetes és egymásnak ellentmondó információtömegben el tud tájékozódni, ki tudja ismerni magát, választási döntését elősegítő következtetéseket tud levonni maga számára. És mégegyszer kihangsúlyozom, két és fél órát voltam Budapesten és a fenti információmennyiséget mintegy 250 méter séta után szívhattam magamba.

Na de nemcsak a pártok kampányolnak kedves barátaim. Imitt-amott a választók is "hangot" adnak véleményüknek. Írásban teszik, aminek én személy szerint csak örülni tudtam, ugyanis nyoma marad és ha két és fél órát tartózkodsz csak Budapesten, akkor is tudomást szerezhetsz róla. Az egyik FIDESZ plakáton a "mocskos nyilasok" felirat volt olvasható, gondolom valamelyik megrögzött baloldali szavazó tollából származik a véleménynyilvánítás. Ötven méterrel odébb az MSZP plakátját gyalázták meg vélhetően jobboldali szavazópolgárok és filctollal a következőt írták rá: "mocskos-büdös kommunisták, eljött az igazság és az elszámolás pillanata". Az SZDSZ plakátja sem maradt meggyalázatlan, egy kedves nemzettársunk azt üzeni az SZDSZ-nek, hogy biztos azért törődik Kovács Pistivel, mert zsidó.

Magyarországon megkezdődött a kampány, és ezzel együtt megkezdődött a nyilasozás-kommunistázás-zsidózás. Útban hazafelé azon gondolkodtam, hogy meddig süllyedhet még az "anyanemzet"? Valahogy úgy vagyok, hogy az az ország, amelyre még nem sokkal ezelőtt felnéztem, ahol még az életem is eltudtam volna képzelni, egyre nagyobb ellenszenvet, sokszor utálatot vált ki bennem. És ez az érzés egyre inkább csak mélyül, minden egyes magyarországi kiutazásom alkalmával.

Befejezésképpen pedig egy bennem megfogalmazódott ötletet osztok meg veletek. A kovácspistis plakátot nézegetve és az egész ellenkampány-hadjáratot látva az jutott eszembe, hogy a zsidózás helyett sokkal jobb replika lett volna az, ha az illető például azt írja a plakátra, hogy míg ti csak a Kovács Pistivel törődtök, addig az XY párt egy egész országgal törődik. Egyáltalán nem sértő és szerintem jó replika, mindenesetre sokkal jobb, mint a zsidózás. De az is lehet, hogy mindezt csak én látom így, én aki Vidékről, sőt még ennél is rosszabb, a határon innenről érkeztem a Fővárosba. Igen, a határon innenről, mert én Erdélyből nézem a határt és számomra ŐK a határon túliak. Egyre inkább ŐK azok...

Tegnapelőtt történt! Az alattunk lakó egyetemisták, minden esti szokásukhoz híven nekifogtak bulizni. Ez nem is lett volna gond, már megszoktuk, hogy ez így van, ennek így kell lennie. A hagyományaikhoz híven este 10 körül kezdték el a bulit. Csak jelezném, ez az az időpont, mikor kisfiam, Dávid, aludni tér. Meg is próbáltuk lefektetni és kínok kínjával, nagy nehezen el is aludt. Én tanulni tértem, Enikő, a párom pedig úgy döntött még tévézik egy kicsit lefekvés előtt. De hát ember tervez és az alsó szomszéd végez. Lent a buli olyan 1 és 2 óra között hágott a csúcsra. Ekkor már teljességében ki lehetett venni szinte minden szavukat. A román nyelv legékesebb szavait használták: pulö, bögámiás és a mö volt ezek között a kötőszó. A mondatok nagy része úgy kezdődött, hogy bögámiás, aztán meg rögtön követte a mö és ezután a pulá. Megpróbáltam felhívni a figyelmüket, hogy akaratunk ellenére nagyon szenvedő alanyai vagyunk egy olyan magas szintű párbeszédnek, amiből szinte semmit nem értünk. A figyelmeztetés mit sem ért, a helyzet egyre fokozódott. Mikor már az óra elütötte az éjjeli fél hármat, a kisfiam többet forgolódott és sírt, mint aludt, ŐK meg a falakat kezdték el verni, döntöttem: kihívom a rendőrséget. Gyorsan tárcsáztam az 112-öt,ahol egy készséges női hang arról kezdett faggatni, hogy miért akarok a rendőrséggel beszélni. Elmondtam neki a történteket és kapcsolta a rendőrséget. Azt mondták, kiküldenek valakit. Tíz perc sem telt el, meg is jelent két rendőr. Gondoltam ha már kihívtam őket, útba is igazítom. Kiléptem a lépcsőházba, köszöntem nekik, de útbaigazításra nem volt szükség, egyből tudták hová kell menni.

Miután elment a két rendőr és lent is elcsendesedett a társaság, elkezdtem gondolkodni: vajon jól tettem, biztos megbüntették őket, szemét alak vagyok, meg ilyenek. De aztán elalvás előtt megnyugtattam magam: egyszer beszéltem velük telefonon, egyszer személyesen is felkerestem őket, egyszer még a kedvesem is beszélt velük. Úgy látszik mindennek nem volt hatása, a szép szóbólnem akartak érteni. Ráadásul nem az első alkalom, hogy böiecii szé kéfujészk. Úgyhogy nyugodt lelkiismerettel aludtam át az éjszakából fennmaradt négy órát. Mondjuk meg is látszott rajtam másnap...

Rég készülök rá, most megteszem az első lépést. Úgyis szesszióban vagyok, ilyenkor az embernek "mindenre van ideje", kivéve a tanulást.
Ráadásul holnap szülinapom van, már a 31. életévembe lépek be. Furcsa érzés, megvallom őszintén. De hát ez van, ezt kell szeretni. Még egy évvel öregebb lettem. Öregebb? Vagy tapasztaltabb? Érettebb? Na ezt nem tudom eldönteni. De holnapután már kiderül. Legalábbis remélem...